A docens
1990-től tart jogi tárgyú előadásokat felsőoktatási- és továbbképzési intézményekben;
1993-tól óraadó tanár a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, ahol a gyermekvédelem és a nonprofit szervezetek joga tárgyakat tanítja, nappali és levelező tagozaton egyaránt;
1999-től 2002-ig részt vett a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és a Szent István Egyetem távoktatási programjának kidolgozásában, melynek kapcsán „A civil (non-profit) szervezetek jogi szabályozása" címmel tankönyvet írt, és oktatási segédanyagként jogszabály-gyűjteményt állított össze;
2003 márciusától - sikeres pályázat után - docens, kapcsolt közalkalmazotti jogviszony keretében;
2006 februárjától tagja a Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének;
2007-ben a Debreceni Egyetem Interdiszciplináris Társadalom- és Bölcsészettudományi Doktori Iskola Neveléstudományi Doktori Programjában a „Civil szféra és a jog” címmel tartott előadásokat;
2008 februárjában summa cum laude eredménnyel védte meg PhD-disszertációját, nyáron lett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestületének tagja;
2009 januárjától tagja az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának, szeptembertől pedig a Debreceni Egyetem Kari Tudományos Tanácsadó Bizottságának. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából – az indoklás szerint magas szintű kutatói és tudományos munkájáért, valamint a példaértékű oktatói-kutatói magatartása elismeréseként –dr. Kövér András-díjjal tüntették ki;
2010-ben az OGYI szervezésében orvosoknak és védőnőknek tartott előadást, Budapesten;
2011-ben a kilenc európai egyetem által indított SOWOSEC mesterszak felvételi bizottságának elnöke, majd oktatója. Az alapítványokkal foglalkozó PhD-disszertációja önálló kötetben, drogbűnözéssel kapcsolatos tanulmánya pedig az Acta Medicinae et Sociologicában látott napvilágot;
2012-ben a civil szféra új szabályozásához kapcsolódóan jelent meg két oktatási segédanyaga, továbbá „A gyermek és a bűn” címmel a gyermekvédelem, a gyermek mint áldozat és a gyermekbűnözés témakörét taglaló kari jegyzete, ettől az évtől kéri föl a polgári jogi záróvizsga bizottság elnökének a Károli Gáspár Református Egyetem;
2013-ban kidolgozta a gyermekvédelem joga tantárgy elektronikus vizsgakérdéseit, év végén pedig napvilágot látott „A közhasznú szervezetek joga” című kari jegyzete;
2014-ben közreműködött az Interdiszciplináris közösségi munka szakirány beindításában, ahol a nonprofit szervezetek jogának előadója. Digitális oktatási segédanyagot készített a gyermekvédelem jogához, megjelent „A gyámság joga” című hatodik kari jegyzete. Előadást tartott a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencián, melynek absztraktja külön kari kiadványban jelent meg;
2015-ben három újabb digitális oktatási segédanyagot készített, a DE családi életre nevelés kurzusához a jogi modulokat írta meg. Kisvárdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Van Esély Közhasznú Egyesület szervezésében a drogbűnözésről, a Nyíregyházi Főiskolán pedig a gyermekvédelem jogtörténetéről tartott előadást. Dékáni felkérésre – mint bizottsági tag - a docensi pályázatokat véleményezte. A nemzeti ünnep alkalmából a köztársasági elnök - szakmai és tudományos munkája elismeréseképpen - a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki, októberben pedig átvehette a DE-EK Jubileumi Ezüstérmét. Az év végén jelent meg új kari jegyzete, „Az egyesületek joga” címmel;
2016-ban aktualizálta és kiegészítette oktatási segédanyagait, de készített újat is. A DE gyakorló pedagógusok számára szervezett családi életre nevelés kurzusához megírta a jogi modulokat. Megjelent a közalapítványokról írt kari jegyzete;
2017-ben beindította az egészségügy határtudományai c. tantárgyat, a gyermekvédelem és a civil szervezetek joga tárgyaihoz digitális oktatási segédanyagokat készített, „Adalékok a civil szervezetek legújabb szabályozásához” címmel napvilágot látott kilencedik kari jegyzete;
2018-ban az egészségügyi szakos hallgatók számára készített digitális oktatási segédanyagot (12.), előadásokat tartott a Debreceni Akadémiai Bizottságban. Dékáni felkérésre – mint bizottsági tag - a docensi pályázatokat véleményezte;
2019-ben frissítette digitális oktatási segédanyagait, majd felkérésre plenáris előadást tartott a Debreceni Egyetem Ünnepi Konferenciáján. Az ennek alapját képező tanulmány kötetben is megjelent, majd pedig a tizedik kari jegyzete, „A gyermek védelmében” címmel;
2020-ban „Oktatás, iskola, alapítvány” címmel jelent meg könyve, melyre egy új speciális kollégium épül;
2021-ben két új tantárgy akkreditációjában vesz részt, tanulmánya jelent meg az „Előítéletesség nélkül – szakmai tisztességgel” című egyetemi kari kötetben, jogtörténeti előadást tartott a Kutatók Éjszakáján;
2022-ben az egészségtudományi kar számára frissítette digitális oktatási segédanyagait, az egyetem felkérésére tartott előadást a Szolnok Campusban. Áprilisban vehette át a Debreceni Egyetem Baráti Köre által adományozott Kossuth Lajos Emlékérmet. Ősszel a Kutatók Éjszakáján és a Szépkorúak Akadémiáján tartott előadásokat;
2023-ban több állam- és jogtörténeti előadást tartott, ebben az évben ő kapta „kiemelkedő tevékenységért” az MTA Debreceni Területi Bizottsága (DAB) Elismerő Oklevelét;
2024-ben jelent meg az „Iskolai alapítványok jogi és interdiszciplináris nézőpontból” című egyetemi kötete, de készített digitális oktatási segédanyagot is egy posztgraduális képzés számára.